Meloni: Elon Musk nem jelent veszélyt a demokráciára, Soros György igen
Nyilvánosan is védelmébe vette Elon Muskot az olasz miniszterelnök.
Teljesen homályos, mire akarja elkölteni ezt az összeget Brüsszel.
„Ismét nagy csörtére készülünk Brüsszellel, hiszen pénteken és szombaton tárgyalnak az európai uniós országok vezetői a koronavírus-járvány hatásainak ellensúlyozását szolgáló helyreállítási alap feltételeiről és elfogadásáról.
Ezt azért is érdemes jól körüljárni, hiszen a 750 milliárd eurósra tervezett helyreállítási csomag nemcsak a jelenlegi, hanem a következő generációs uniós polgárok létét is erőteljesen befolyásolja, mint ahogy az a nevében is szerepel: Következő Generáció EU. Már most ki lehet jelenteni, hogy ennek a tervnek a megvalósítása politikailag és gazdaságilag egyaránt igazságtalan: politikailag azért, mert az Európai Unió ránk akarja erőltetni, utóbbi esetében pedig azért, mert ha valóban a gazdaságot akarjuk megsegíteni, hitelt a versenyképesség élénkítésére és munkahelyteremtésre lenne érdemes felvenni. Most viszont teljesen homályos, mire akarja elkölteni ezt az összeget Brüsszel. Ráadásul a hitelt közösen, de nem egyenlő feltételekkel kell visszafizetnünk 2028-tól, harmincéves futamidővel. Ha pedig közösen vesszük fel a hitelt, akkor a feltételekről is közösen kellene döntenünk.
Az is inkorrekt, hogy a helyreállítási alapból a leggazdagabb államokat támogatná az unió, a feltörekvőket, mint amilyenek mi is vagyunk, kevésbé. Azokat a gazdagabb országokat, amelyek félrekezelték a koronavírus-válságot, előnyben részesíti Brüsszel a szegényebbekhez képest. A fegyelmezett költségvetést követőket pedig, amelyek a járványban is megállták a helyüket, büntetné. Az újabb gazdasági krízis jóval enyhébb lehet a régióban, mint az unió régebbi, jellemzően déli tagállamaiban. Ugyanakkor borítékolható, hogy egymilliárd euróval több pénzt kellene visszafizetnünk annál a 6–6,5 milliárd eurónál, amit nekünk osztanának ki, azzal együtt, hogy egy fillér támogatásra sem lenne szükségünk.”